Önkéntes műnyilvántartás

 
 

Magyarországon a szerzői jog a mű keletkezésétől fogva védi az alkotást. Egy esetleges utánzás, plágium esetén azonban nehézségekbe ütközhetünk a bizonyítás kapcsán. Ebben jelent nagy segítséget az önkéntes műnyilvántartás. Ez egyfajta letét, amelynek a letétbe helyezését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) igazolja. A letét őrzője pedig maga a szerző.

A műnyilvántartás talán a legjobb ár-érték arányú jogi szolgáltatás. Magát a művet senki sem olvassa el, senki sem tanulmányozza át, ezért maga a nyilvántartás önmagában nem eredeztet szerzői jogot. Szerzői jog csak akkor illeti meg a művet, ha az megfelel a szerzői jogi törvényben leírt feltételeknek.

Különösen hasznos lehet az önkéntes nyilvántartás azoknak a feltalálóknak, akik ötletük elsőségét szeretnék valamilyen módon igazolni. Ennek azonban nincsen köze a szabadalmi bejelentés hivatalos elsőbbségéhez. Pár hónapig azonban eltarthat a szakszerű szabadalmi bejelentés elkészítése, erre az átmeneti időszakra pedig védelmet jelenthet védelmet az önkéntes műnyilvántartás. Hasznos lehet továbbá a szellemi tulajdonjog olyan területén, mint a formaterv és a szoftver.